2009. november 19., csütörtök

Valami véget ért.......


Igen én is szeretnék kitérni egy pár gondolat erejéig az elmúlt időszakban slágerré vált témára,miszerint megszünik a kettő legnagyobb százalékot lefedő rádió adó.Sajnos tegnap éjféltől ez a téma,átminősült konkrét tényekké,ugyanis az állomásokon fél,de inkább egy perces szünet után bejelentkezett a két új rádió csatorna.Az este folyamán(mint jó pár hosszú éve)én végig a Danubius rádiót hallgattam , és az éjfélig tartó adást úgy éltem meg,mint ha tagja lettem volna ennek a csapatnak,pedig csak lelkes hallgatójuk voltam!Kezdett a dolog egy hallotti megemlékezésre hasonlítani, de valahol a lényege az is volt,valaminek vége lett!Reggeli órákban, szokásos Kecskeméti utamnak indultam neki,és a kocsi automatikusan a danubiusra kapcsolt,vagyis csak a rádió állomásra,hiszen ott már az új rádió (Class Fm ) szólalt meg.Nagy örömömre,a danubiusból jólismert hangok köszöntek be ismét,hisz nem titok már senkinek, az új rádió szerződést kötött a régi munkatársak nagy részével,hülye is lett volna másképp tenni,hisz a hallgatónak ez kell!Szóval valaminek a vége,az egy másik kezdetét jelentette ebbe az esetbe!Várjuk mit hoz majd a jövő, hisz az élet sok területén jót szokott tenni a változás.Az hogy milyen lesz az új,majd jó pár hét,ill. hónap múlva lehet megmondani.Addig is mindenkinek jó radió hallgatást, és politika mentes rádió adokat kívánok!
Köszönjük Danubius!
Hajrá Class FM!

Üdv. Aramys




Danubius Radió utolsó percei 1.rész

Danubius Rádió utolsó percei 2.rész

2009. november 10., kedd

2009.November 21.Szombat


Ismét bulizni várunk benneteket,mégpedig Pusztamonostorra,a többi infóért nézd meg a flyert:



Üdv.
Aramys

2009. november 6., péntek

Hírek!

Mostanság az szokott a "menő" lenni,hogy ki tud nagyobbat mondani,tenni a nagy semmiről!Csak, hogy konkrét is legyek egy picit: a mai napon a szokásos hosszú utamon közlekedtem,és az egyik rádios hírben a következőt hallottam: " az xy forma1-es csapat a következő évtől vagy tagja lesz a száguldó cirkusznak vagy nem,vagy esetleg szállít motort más csapatnak vagy nem" na nekem ez a hír annyit jelentett,hogy nem tudunk hírt mondani,ezért a nagy semmit eladjuk úgy mintha hatalmas szenzáció lenne! De ne legyünk ezen meglepődve,mostanság mindenki ezt teszi, úgy vannak vele,mind egy csak valami miatt beszéljenek róluk!Tipikus álhír feelingje van!Ezeket a dolgokat mi is tapasztalhatjuk,nem kell messzire mennünk,de inkább nem részletezem!:D
Ezért készítettem egy kis érdekességet,mindenki oda teszi az infót ahova akarja: 


Hamarosan beharangozót tartok a november 21.i buliról!